Ha ő megcsinálta, bárki képes lehet rá! Itt a heti menü, mit kell enni. Meglepő, hogy nem is tűnik túl szigorúnak ez a diéta!

A 40 éves Laura Raines majdnem testsúlyának felét leadta, hogy teljesítse rákos édesanyja utolsó kívánságát. Elmeséli, hogy csinálta.

– Borzasztóan kövér voltam, 157,3 kilós. Rákos édesanyám többször beszélt velem a súlyom miatt, mondta, hogy jó lenne, ha lefogynék, már csak a gyerekeim miatt is. Hogy lássam őket felnőni, hogy megérjem az érettségijüket. Mert ő azt sajnálja a legjobban abban, hogy nemsokára meghal, hogy ezt már nem érheti meg…

A halála után nem tudtam azonnal elkezdeni a fogyókúrát. Tavaly januárban a barátnőm javasolta, hogy próbáljam ki a “Slimming world” diétát. Hogy őszinte legyek, soha nem hittem abban, hogy működni fog. Kipróbáltam már korábban más diétákat, de mindegyiket feladtam, mert soha nem hozott olyan eredményt, amilyet szerettem volna – sem olyan gyorsan.

Amikor belekezdtem a diétába, az első héten 2,7 kiló ment le. A következő héten is fogytam, azután is, és az után is. Minél többet fogytam, annál eltökéltebb lettem.

A legnehezebb a fogyókúrában az volt, amikor étteremben ebédeltünk vagy vacsoráztunk. A pincérnek annyi kérdést tettem fel az étellel kapcsolatban, hogy szinte már kínosan éreztem magam, de tudnom kellett, hogy amit választottam, beleillik-e az étrendbe vagy sem. Az is rossz volt, amikor ismerősök kérdezgették, nem vagyok-e beteg, hogy ilyen gyorsan ennyit fogytam. Egy év alatt 73,4 kilótól szabadultam meg, ami számomra is hihetetlen – édesanyám biztos nagyon büszke lenne rám.

A Slimming World diéta Angliából indulva hódította meg az egész világot. Sikerét egyszerűségének köszönheti, nem kell kalóriákat számolni. A fogyókúra során zöld és piros napok váltják egymást.

Zöld napokon a korlátlan mennyiségben fogyasztható zöldségek és gyümölcsök mellett bátran ehet szénhidrátokat (teljes őrlésű tésztaféléket, barna rizst, krumplit), a fehérjék közül csak a sovány húsokat, halat, tojást.

Piros napokon korlátozni kell a szénhidrát fogyasztást.

Mintaétrend 6 napra

Hétfő – Piros nap

  • Reggeli: rántotta két tojásból, tetszőleges zöldségekkel
  • Tízórai: egy pohár joghurt
  • Ebéd: 15 dkg grillezett tengeri hal vegyes zöld körettel
  • Uzsonna: egy alma
  • Vacsora: paradicsomos-mozzarellás saláta

Kedd – Zöld nap

  • Reggeli: zabkása gyümölcsökkel
  • Tízórai: egy bögre tejeskávé korpás keksszel
  • Ebéd: teljes őrlésű spagetti paradicsomos öntettel, parmezánnal.
  • Uzsonna: egy banán
  • Vacsora: húsleves csigatésztával

Szerda – Piros nap

  • Reggeli: két főtt tojás paradicsommal, uborkával
  • Tízórai: egy marék natúr kesudió
  • Ebéd: 15 dkg grillezett csirkemell görög salátával (jégsaláta, ubokra, paradicsom, lilahagyma, olívabogyó, fetasajt)
  • Uzsonna: egy körte
  • Vacsora: brokkolikrémleves (vagy más krémleves)

Csütörtök – Zöld nap

  • Reggeli: teljes őrlésű pirítós padlizsánkrémmel
  • Tízórai: egy pohár kefir zabpelyhes keksszel
  • Ebéd: juhtúróval töltött cukkini barna rizzsel
  • Uzsonna: egy alma
  • Hirdetés    
  • Vacsora: vegyes zöldsaláta pirítóssal

Péntek – Piros nap

  • Reggeli: bármilyen gyümölcs, akár több is
  • Tízórai: egy zellerszár mártogatóssal
  • Ebéd: 15 dkg grillezett hal párolt zöldségekkel
  • Uzsonna: egy pohár tejeskávé
  • Vacsora: fokhagymás csirkemell spenótsalátával

Szombat – Zöld nap

  • Reggeli: teljes őrlésű pirítós csicseriborsókrémmel
  • Tízórai: egy marék áfonya
  • Ebéd: zöldséges rakott tészta reszelt sajttal
  • Uzsonna: egy marék sózatlan mandula
  • Vacsora: cukkinifőzelék önmagával sűrítve (vagy más főzelék)
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!