Beperelték, de a bíróság előtt is bebizonyította, hogy gyógyszer nélkül is van gyógyulás!

Dr. Sebi már hosszú évek óta azt állította, hogy képes gyógyítani bármilyen betegséget gyógyszerek nélkül. Köztük a storke-ot, a cukorbetegséget, az ízületi gyulladást, a rákot, a HIV/AIDS-et is.

A hondurasi származású orvosait az ilyen jellegű kijelentései miatt már 1988-ban bíróság elé állították. A New York-i főügyészség vádjai végül megalapozatlannak tűntek. A bíróság ejtette a vádakat, a doktor pedig folytathatta munkásságát.

Meghurcolása azzal kezdődött, amikor Dr. Sebi reklámot tett közzé a médiában, miszerint képes meggyógyítani mindenféle betegséget. A bíró azt kérte, hogy a doktor állítson a bíróság elé legalább 10 olyan embert, akin már segítettek. A következő tárgyalásra Dr. Sebi 70 embert vitt magával, akik neki köszönhetően egészségesnek vallhatták magukat gyógyszerek nélkül. A bíró ezt elég meggyőző bizonyítéknak találta és ejtette a vádakat, elismerve ezzel a doktor állítását, miszerint gyógyszer nélkül is van gyógyulás.

A természet gyógyerejét használja!

Már Hippokratész is hangsúlyozta, hogy a gyógynövények hatalma számos betegséget képes gyógyítani. Dr. Sebi is ezt vallja. 

Dr. Sebi egy mexikói orvoson is alkalmazta gyógymódjait, aki korábban cukorbetegségben és súlyos elhízásban szenvedett. A későbbi években sikerült pozitív eredményeket felmutatnia a HIV/AIDS gyógyításában is. Az egyik legfigyelemreméltóbb dolog az volt, amikor 1993-ban tett egy orvosi esküt, miszerint két hónapon belül képes meggyógyítani egy HIV beteget.

Dr. Sebi természetes gyógynövényeket és vegetáriánus étrendet alkalmaz betegein. Szerinte a gyulladás áll minden betegség középpontjában, amelyet gyógynövényekkel lehet orvosolni.

Mára már Dr. Sebi több ezer emberen segített szerte a világon.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!