Nem csinált mást csak elfogyasztotta a napi ajánlott vízmennyiséget!

 

Keresgélve a neten olyan kutatások után amely a megfelelő folyadékbevitelről szól, beleakadtam ennek a fiatalembernek a beszámolójába.

'Mikor elhatároztam, hogy egy hónapon keresztül minden nap 3,5 liter vizet fogok fogyasztani, arra számítottam, hogy szebbé válik a bőröm, több lesz az energiám, stb. Hogy ez így lett e? Nézzük az eredményeket.'

 

 

Az első napon:

Eddig soha sem ittam ennyit egy nap, pláne nem vízből így azt sem tudtam, hogyan csináljam pohárral, üveggel mérjem. Végül azt találtam ki, hogy fogok egy üveg vizet és mindenhová magammal viszem. Az első nap fura volt, de simán meg lehetett szokni.

Az ötödik napon:

Negyed max fél óránként járok a mosdóba. Meglepő módon viszont nem okozott gondot, sőt megszerettem a víz fogyasztást, nem is csoda az ember hatvan százaléka ebből a folyadékból áll. Picit erőltetni kell mivel sosem szomjas az ember, folyton van egy telítettség érzetem. Viszont amit már itt észrevettem, hogy kevesebbet eszem bár a folytonos mosdóba járás miatt a kollégáim arra gyanakodnak, hogy kábítószert fogyasztani járok ki...

A tizedik napon:

Azt hiszem egyre jobb képűbb vagyok. Főleg reggelente érzem a változást! Elhagytam a reggeli kávézást, sokkal energetikusabbnak érzem magam! Nem tudom, hogy a tükör csal e de mintha izmosabb lennék!

A tizenötödik napon:

Majd fel robbanok a sok plusz energiától, egy házat felvennék a hátamra és egyre kevesebb kávét iszom ami lassan a nullával egyenlő.  Az esti futások alkalmával szinte légies lettem és sokkal jobban is megy!  Jobban alszok.Ami viszont érdekes, hogy annyira hozzászokott a szervezetem a nagyobb folyadékbevitelhez, hogy ha valami miatt nem tudok inni eszméletlen szomjúság képes elfogni!

A huszadik napon:

Látják az emberek a változást, mintha boldogabb lennék szerintük, bár ahogy hallom pár kollégám még mindig a drogokra fogja.

A huszonötödik napon

Nem marad el a folyamatos mosdóba járás viszont teljes mértékig átlátszó a vizeletem. A barátnőm megjegyezte milyen szép lett a bőröm.

Letelt az egy hónap:

Vége megcsináltam! Abbahagyom? Dehogy! Sokszor vagyok szomjas és rengeteget járok a mosdóba. Kezdek a nagyapámra hasonlítani, csak sokkal jobb kondícióm van, sokkal jobba kondícióm mint előtte bármikor! Visszagondolva eddig nagyon kevés folyadékot vittem be pláne nem vizet! Amit viszont tudok tanácsolni, hogy nem muszáj rögtön ennyi vízzel kezdeni. Ami még nagyon fontos, kétharmad rész tisztított csapvizet egyharmad ásványvizet fogyasztottam!

 

Ön mennyi vizet fogyaszt egy nap? Próbált már ilyen kihívást? Mit tapasztalt? Írja meg lent nekünk!

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!