A kórházban hibásan halottnak nyilvánították.

Tévedésből élve temettek el egy 37 éves nőt egy brazil kisvárosban, miután egy kórházban hibásan halottnak nyilvánították. A beszámolók szerint Rosangela Almeida dos Santos 11 napon át hevert a betonból készült sírba helyezett koporsóban, és kétségbeesve próbált kiszabadulni. A nő már nem volt életben, amikor rokonai kiemelték a sírból.

A Senhora Santana temető közelében élő emberek sikolyokat, valamint dörömbölés hangjait hallották a sírból...

Egy nő a G1 televíziónak elmondta: a sír előtt állt, amikor onnan dörömbölést hallott. Először azt hitte, a temetőben játszó gyerekek viccelődnek vele, de utána két apró sikolyt is hallott.

A beszámolók szerint több száz ember volt jelen, amikor a rokonok kiásták a nőt, és sokan tanúsítják, hogy a holttest még meleg volt, amikor kiszedték a koporsóból.
A családtagok elmondása szerint a nő kezén és fején olyan sérülések voltak, amik még nem voltak meg, amikor eltemették. A leszögelt koporsó fedelén karcolások és vérfoltok voltak, valamint meg volt lazulva, mintha belülről megemelte volna a szabadulni vágyó nő. Ráadásul a nő teste nem abban a helyzetben volt, mint amikor eltemették, és orrából és füléből ki voltak esve az oda berakott vattapamacsok.

A nőt január 28-án nyilvánították halottá a Barreiras városában található Hospital do Oeste kórházban. Nagyjából egy héttel korábban vitték be rokonai, mert elájult. A halotti bizonyítvány szerint vérmérgezésben halt meg, miután két szívrohamot is kapott. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. Forrás

❤ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤