Megbontott háztetők és kidőlt fák és jelezték az útját!

A megbontott háztetők és a kidőlt fák miatt ötvenszer riasztották a tűzoltókat szerdán Zala megyében, ahol a viharos erejű szél okozta a problémát. Fákat döntött ki és sok helyen a házak tetőszerkezetét is megbontotta. Zalaegerszegen az átvonuló zivatar után az utakról a leszakadt faágakat és a kidőlt fákat kellett eltávolítani.
A heves zivatar miatt több nyugati megyében másodfokú riasztást adtak ki!

Az érintett területeken olyan heves zivatarok lehetnek, amiket károkozó szél és nagyméretű jég is kísérhet. A veszélyjelzések szerint a hőség és a heves zivatarok veszélye miatt is az egész országban első és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben.
A veszély miatt Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyét érinti a másodfokú veszélyjelzés. A heves zivatarokhoz viharos szélrohamok és rövid ideig tartó intenzív csapadék és jégeső is társulhat.

Az éjszakai órákban egy hidegfront miatt több helyen lehet zivatarra számítani, melyek között lehet heves zivatar is.
Csütörtökön napközben elszórtan lehetnek zivatarok, de károkozó szélrohamokkal kísért heves zivatarok főként a keleti, északkeleti országrészben fordulhatnak elő. Egyes zivatarokban akár (90-115 kilométer/órás) széllökések is lehetnek, de akár még orkán erejű (akár 120 kilométer/óránál is erősebb) széllökés is előfordulhat.

❤ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤