Erős fájdalmai miatt volt szükséges az operáció.

Új világ nyílt meg a számára, mert nem csak az erős szemfájdalmától szabadult meg, hanem a rajongóit is látja végre a színpadról Lola!
Azelőtt sosem lépett fel szemüvegben, de arra hivatkozva viszont nem mondhatott le fellépést, hogy fáj a szeme, így volt rá példa, hogy kontaktlencse nélkül vagy egyetlen kontaktlencsével énekelte végig a koncertet, ami elég nehéz volt, hiszen alig látott, és az egyensúlyközpontja is teljesen megváltozott.

Már nemcsak azt látom, hogy az első sorban mit csinálnak, hanem azt is, ha a huszadik sorban mosolyog valaki. Öröm látni, hogy jól érzik magukat az emberek. Idén először magabiztosan állok eléjük, mert pontosan látom, hogy mi van körülöttem” – mondta az énekesnő, aki nagyon boldog, hogy végre mindent tisztán láthat. Azt is elárulta, hogy a műtét után az orvosok nyugtatót akartak adni neki, mert azt hitték, hogy a stressz miatt sír.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!