DÖBBENETES KÉPEK! A vétkes kiszállt, és csak autójáról törölgette a vért...

A fővárosban két személygépjármű ütközött össze a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében. Az egyik autó a trolibuszmegállóba csapódott be. A fehér Mercedes áthajtott a piroson, és már akkor majdnem elütött egy gyalogost a zebrán, utána pedig összeütközött a két autó.

Egy szemtanú: Végig néztem az egészet, és már a zebrán majdnem elütött valakit, pedig zöld volt a gyalogos lámpa jelzése. Egy halott van eddig és hét sérült, amiből ketten életveszélyes állapotban vannak, és az egyikük egy kislány” – mondta.

A megállóban várakozó 23 éves férfi az életét vesztette. A buszmegálló másik két várakozója és az autó két utasa pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
A szemtanú állítása szerint a balesetet okozó mercedes vezetője az ütközés után magától ki tudott szállni az autójából, de mit sem törődve az áldozatokkal, csak az autójáról törölgette a vért, „nem érdekelte, hogy ott fekszenek a földön”.

Egy másik embert ballonnal lélegeztettek, ő is rossz állapotban volt – fűzte hozzá.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!