Kényszerzubbonyban az Irigy Hónaljmirigy frontembere.

Újra kényszerzubbonyt kapott a mirigyes Sipos Peti, de aggodalomra semmi ok!
Az idén 50. születésnapját ünneplő zenész csak néhány koncertre tébolyul meg, mert újabb örömzenélésre készülnek az egykori Edda tagokból összeállt Zártosztállyal.

Mókának indult, aztán emlékzenekar lett belőle. Sipos Peti 4 éve állt be a kör közepére és alakította meg a Zártosztályt a legendás rockbanda három egykori tagjával. A formáció olyan sikeres lett, hogy idén már alig fognak elférni a színpadon.

Az idei koncert különlegessége, hogy sikerült az ős eddásokat is összehozni, így már 9 egykori tag játszik 22 régi dalt a két ünnepi koncerten: július 13-án Miskolcon az Ady Művházban, 15-én pedig Budapesten a Barba Negra Track nagyszínpadán. A koncertre hazalátogat Bartha Alfonz is Amerikából, aki a színpadon ünnepli majd 60. szülinapját az egykori zenésztársaival.” – mondta el Sipos Peti, aki idén szintén kerek évfordulót ünnepel.

Ebben az évben már csak a Sipos Peti 5.X Rockfesztiválon lép fel a csapat, viszont ott az énekes összes eddigi formációja színpadra áll. Az Irigy Hónaljmirigy, a Triász és a Zártosztály mellett pár dal erejéig még Peti első zenekara és számtalan sztárvendég is belecsap majd a húrokba.

Pont az ötvenedik születésnapomon lesz a három zenekarom nagykoncertje, aminek azt a címet adtam, hogy 'A pettyes ötven árnyalata'. Mindegyik a szívügyem, így igazi örömzenéléssel ünnepeljük majd az ötödik ikszet.” – mondta Peti, aki nagy bulit ígér erre az alkalomra!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!