Vigyázz, tönkre mehet tőle a készülék!

1. Forró folyadék

Sosem szabad például forró levest, teát, vagy lobogó vizet beletenni, mert miután lefödöd a turmixgép edényét, a felhalmozódó forróság megrepesztheti, vagy akár szét is robbanthatja az edény falát, főként, ha az műanyagból van. Ezért meg kell várni, míg valamelyest lehűl a folyadék, majd csak azután szabad a turmixgépbe önteni.

2. Nem ajánlott hagymát, fokhagymát, gyömbért sem turmixolni

Főként egy olyan turmixgépbe ne tegyél a felsoroltak közül, amelybe gyümölcselveket is szoktál készíteni, mert így egy barack, vagy narancslének könnyen fokhagyma íze lehet, ami nem túl szerencsés párosítás.

3. A dió és a babkávé is tilos

Azért nem szabad diót, babkávét, vagy kemény szemű fűszereket, amilyen a bors is, beletenni a turmixgépbe, mert annak kései kicsorbulhatnak, és a motor is nagyobb erőltetésnek lesz kitéve, így akár ki is éghet.

4. Fagyasztott zöldségek, gyümölcsök

Ez is azért lehet problémás, mert a jég túlságosan kemény, így kárt tehet a turmixgép késeibe. Hagyd, hogy kiolvadjanak a gyümölcsök, majd utána turmixold össze. Bár az tény, hogy sok készüléket már úgy terveznek, hogy a jeget is beletedd, mielőtt ezt tennéd nézd meg, hogy a tiéd ilyen-e.

5. A szárított gyümölcsök

Ezek sincs mit keressenek a turmixgépben, mert könnyen rátapadnak a késekre, sőt, meg is akaszthatják a gépet, így félő hogy leég a motor. Ha mégis szeretnéd ezeket a gyümölcsöket, vagy például a szárított paradicsomot leturmixolni, előbb áztasd vízbe 10 percig.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!