A szakemberek tanácsára hozták meg a döntést.

A szigorú intézkedéseket fenn kell tartani – jelentette be Orbán Viktor Facebook-videóban. A jelenlegi kijárási korlátozás érvényben maradnak 2021. január 11-ig, azaz este 20 óra és reggel 5 óra között a kijárási tilalom érvényben marad.

December 21-én döntik el, hogy szenteste kivétel lesz-e ez alól, a szilveszteri bulikat és utcabálokat nem lehet megtartani, mert mint fogalmazott a miniszterelnök, nem lehet kockáztatni. Hozzátette: a megoldás a vakcina, amelyre holnap indul a regisztráció. Ugyanakkor kijelentette: se politikát, egymással versengő nagy cégek érdekeit nem vesszük figyelembe.

1 hónap telt el a kijárási tilalom óta, a koronavírussal továbbra is harcban állunk, nemcsak mi, hanem egész Európa – mondta Orbán Viktor, aki ezután köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak és a pedagógusoknak. 

Két hete célzott, tömeges tesztelést indítottunk, a múlt héten már a legtöbbet tesztelő országok közé tartozott Magyarország – mondta el a miniszterelnök. 

December 11-én járnának le a szigorú járványügyi intézkedések, viszont a szakemberek szerint, akikkel Orbán Viktor egyeztetett, fenn kell tartani az intézkedéseket.

Karácsony jövőre is lesz, az a fontos, hogy mi is legyünk – idézte Orbán Viktor a járványügyi szakembereit.

Január 11-ig érvényben marad a kijárási tilalom és más szigorú intézkedések, vagyis este 8 és reggel 5 között kijárási tilalom marad.

December 21-én dől el, hogy szenteste tehetünk-e kivételt. December 31 viszont nem lesz kivétel, a szilveszteri bulikat és utcabálokat nem lehet megtartani.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!