A fiú által elmesélt kronológia így néz ki:
- Március 2-án belázasodott az anyuka.
- Március 3-án a testvére.
- Március 5-én a testvére jobban lett, azt mondták neki, hogy nyugodtan menjen vissza az egyetemre tanulni. (Egy nappal korábban, március 4-én jelentette be Orbán a két iráni fertőzött diákot, aki vélhetően Iránban kapták el a vírust.)
- A fiú édesanyja állapota nem javult. Telefonon hívtak orvost, kérdéseket tettek fel az anyjának, azt mondták neki, hogy nem koronás.
- Március 7-én annyira rosszul lett az anyja, hogy bevitték a Szent László Kórházba. Itt is végigmentek a protokoll kérdéseken, megkérdezték, hogy volt-e külföldön, de nem volt. Ezzel kizárták, hogy koronás lenne, és átvitték a János Kórházba.
- A János Kórházban sem akartak koronavírus tesztet végezni a nőn, de a férje bement „és balhézott egy sort”. Ezért és amiatt, mert még mindig nem javult az állapota, csináltak rajta egy koronavírus tesztet.
- Március 12-e, csütörtök reggelre lett meg a teszt eredménye, ami kimutatta, hogy a nő koronavírusos. A fia iskolában, angolórán volt, amikor ez kiderült, szólt a tanárának és az igazgatónak. A gimnázium vezetője hazaküldte őt és az osztálytársait is.
- Még mindig március 12-e. A fiú felhívta a barátnőjét a hírrel, hogy az édesanyja koronavírusos. A barátnő is szólt az ő iskolája igazgatójának, aki szintén hazaküldte a lányt és az osztályát is.
- Ugyanezen a napon a fiú apja felhívta a hatóságokat. Közölték velük, hogy négyen (a férj és a házaspár három gyereke, két fiú és egy lány) azonnal vonuljanak be a Szent László karanténjába. Kocsival mentek, felvették az Újpesten élő lányt, egy utcára voltak a Szent Lászlótól, amikor hívták őket, hogy nehogy bemenjenek a kórházba, menjenek haza és maradjanak otthoni karanténban.
- Március 13, péntek. Hívta a családot, hogy mégis menjenek be a Szent Lászlóba, karanténba. Délután kettőkor jutottak el odiág, hogy tesztet vegyenek tőlük. Éjjel átvitték őket a Kútvölgyibe.
- Március 14. szombat. Délután elkészültek a teszteredmények, a fiú testvéréről kiderült, hogy ő is elkapta a kórt, a család másik három tagjának negatív lett az első tesztje.
- Március 15., vasárnap. A fiú édesanyja kapott egy külföldi gyógyszert, amitől elmúlt a láza és a köhögése is. A testvére jól van, ő valószínűleg annyival megúszta, hogy 12 nappal korábban két napig lázas volt. De a tesztje még pozitív, őt visszavitték a Lászlóba.