Elmondja, miért tette, és mi lett az eredménye.

A 18 éves Viktória Macon Dauxerre egy francia középiskola diákja volt. A tanulás nagyon lefoglalta, mivel záróvizsgáira készül. Egyik délután az anyukájával egy lazulós, bevásárlós kiruccanást szervezett. Nem gondolta, hogy ez nap lesz az, ami rémálommá teszi az egész további életét.

Egy modell ügynökség figyelt fel Viktóriára. Pedig mindig arra vágyott, hogy majd a Sciences Po nevű, neves egyetemre fog járni Párizsban. De a mesés flitterek és a csillogás teljesen elcsábították. Ki akarta próbálni. Ám nem sokkal azután, hogy belépett a legkeresettebb, Elite modellügynökséghez, az élete pokollá vált.

Viktória arra eszmélt, hogy olyan világba került, ahol csak a karcsú test a megengedett. „Senki se mondta nekem, hogy fogyjak le. De azt mondták, hogy szeptemberben Divathét lesz, és a ruhaméretek skálája 32-34-ig terjed, és bele kell majd férnem” – emlékszik vissza Viktória.

Ezért Viktória kemény és brutális fogyókúrába kezdett, amivel 10 kg-ot fogyott 2 hónap alatt. Hogy mi volt az új diétás módszere? Három darab alma egy nap, bubis vízzel, mivel ez azt az érzetet keltette, mintha teli lenne. Egy darabot csirkéből, vagy halból azért egy héten egyszer megengedett magának.

A módszere „bevált!” Viktória, aki 177 cm magas és 46 kg súlyú, csúcsdivat bemutatók egész sorára lett betáblázva Párizsban, Milánóban és New Yorkban. Olyan híres márkáknak dolgozott, mint az Alexander McQueen és a Miu Miu, és a 20 legkeresettebb modellek között tartották számon.

De a fény és a csillogás mögött fájdalmas valóság rejtőzött. Viktória valójában anorexiában szenvedett. „A pulzusom eléggé gyatra volt, a hajam egyre hullott, csontritkulásom volt, és a havi ciklusom is elmaradt”, emlékszik vissza a modell. Az is megesett, hogy műsor alatt elájult.

Hogy mi a legzavarbaejtőbb az egészben? Hogy az összes fotó, ami róla készült, utómunka eredménye. Elmondta, hogy arcát és lábait úgy manipulálták, hogy testesebbnek tűnjön. „Azok a lányok, akik szintén ott dolgoztak, valószínűleg azt mondanák, hogy hazudom. Nem árulhatják el az igazságot, ha ott akarnak maradni.” A lányok az újságírók előtt direkt snacket rágcsálnak, hogy átverjékőket, és nem egy közülük aztán meg is hányatja magát, amint vége az interjúnak.

Amikor felnőtté vált, Viktória úgy érezte, elvesztette önmagát. Egyedül volt és depresszióssá vált. Végül bulimiás lett, és már csak egy kiutat látott: 8 hónap modell pályafutása után öngyilkossági kísérletet követett el. „Senki se értett meg. Mindenki azt harsogta ’Micsoda álom életem van.’ de eközben azt gondoltam, sose éreztem még magam ennyire nyomorultul.” – mesélte.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!