Nehéz természetük miatt nehéz harmonikus kapcsolatot tartani velük.

Oroszlán:
VII.23. – VIII.23.

Az Oroszlánok világának középpontjában saját maguk állnak, vagyis azt, amit ők képviselnek, mindennél többre becsülik. Akaratosak, szenvedélyesek, önzőek, és mindenben elsők akarnak lenni – csoda, ha bizonyos helyzetekben egyenesen gonoszank tűnnek? Annyi akarat(osság), erő és törtetés zsúfolódott össze bennük, hogy néha képtelenek fékezni magukat, és megbántanak másokat, csak azért, hogy ők előre jussanak, hogy megkapják, amit akarnak.

Szűz:
VIII.24. – IX.23.

A Szüzekről tudni kell, hogy rendkívül kritikusak, és nem csupán magukkal, hanem másokkal szemben is. Mindig a legjobbra törekszenek, és ha nem azt kapják, hajlamosak a földbe döngölni a másikat a hibái miatt. Még a legapróbb eltéréseket is kiszúrják, és a legbántóbb negatív megjegyzéseket is képesek úgy előadni, mintha csak segíteni akarnának vele. Ilyenkor nem tudnak kedvesek lenni, inkább csak nagyon gonoszak, és mélyen megsértik még a szeretteiket is.

Skorpió:
X.24. – XI.22.

A Skorpiók határozottak, kemények, és bizony, mint ahogy a nevükben is benne van, odaszúrnak, ha kell. Az ő gonoszságuk sokszor nem nyílt, hanem alattomos, a háttérből érkezik – jó előre megtervezik, kit, mivel és hogyan tudnának megalázni, majd, mint egy hadvezér, végrehajtják az akciót. Kérlelhetetlenek, és ha olyan a hangulatuk, szemtelenségükkel akár egy életre elvághatják magukat nálad. Haragjuk már-már az őrületig terjedhet.

Ikrek:
V.21. – VI.21.

Az Ikrekben két személyiség lakozik: egy kedves és jó, illetve egy kevésbé filantróp, utóbbi bizonyos helyzetekben kifejezetten gonosz tud lenni az emberekhez. Mivel nem konstans viselkednek démoni módon, kitöréseik meglepőek, az áldozataik nem is tudnak vele mit kezdeni, így inkább megbocsátanak, hiszen, mint mondják, “úgyis csak ritkán fordul ez elő”. Az Ikrek talán néha belefárad abba, hogy mindig barátságos legyen, és ilyenkor gonoszkodik egy kicsit, hogy változatosságot, izgalmat csempésszen az életébe.

Rák:
VI.22. – VII.22.

A Rákok könnyen megsértődnek, és olyan visszacsípnek a másiknak, de igazán keményen – apróságnak tűnik, amit mondanak, ám mégis tűpontosan betalálnak a másik lelkébe. Nem jó tehát őket megbántani, mert háromszor torolják azt meg, akárcsak Ludas Matyi. Mivel egy jó adag érzelmesség is szorult beléjük, rendszerint megbánják viselkedésüket, ettől függetlenül, ha újra számukra kedvezőtlen helyzetbe kerülnek, ugyanúgy megvédik magukat – minden eszközükkel. Forrás

❤ KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤