Egy fiatal férfi megszólítja a padon ülő idős urat :
- Emlékszik rám?
Meglepetten ránéz, de nemet mond. A fiatalember elmondja neki, hogy a tanítványa volt.
- Ó, igen? És most mit csinálsz?
- Tanár vagyok.
- Érdekes, pont mint én? – mondja neki az öreg.
- Valójában azért lettem tanár, mert olyan akartam lenni, mint Ön.
Hogy miért? A fiatalember elmeséli a történetet:
- Egy napon egy barátom, szintén diák, egy gyönyörű új órával jött az iskolába. Testnevelés óra alatt az öltözőből elloptam. A fiú persze észrevette a lopást, és azonnal panaszt tett tanárunknak. Önnek. Így szólt az osztályhoz:
- Ellopták egy tanuló óráját. Aki ezt tette, kérem, adja vissza.
De nem vittem vissza, mert féltem a szégyentől.
Kicsit várt, de mivel nem mozdult senki, becsukta az ajtót, és azt mondta mindenkinek, hogy álljanak fel, mert egyenként megnézi a zsebeinket. És azt kérte, csukjuk be a szemünket. Így tettünk, és Ön keresett a zsebeinkben. Amikor hozzám jött, megtalálta az órát, és elvette.
Folyamatosan kutatta mindenki zsebét, és amikor végzett, így szólt: - Nyissátok ki a szemeteket ! Megtaláltam az órát.
- Soha nem mondott nekem semmit, és soha nem vont felelősségre. Soha nem mondta, ki volt az, aki lopott. Azon a napon örökre megmentette a méltóságomat. Ez volt életem legszégyenletesebb napja. Bár soha nem szidott meg, és nem hívott fel, hogy erkölcsi leckét tanítson, világosan megkaptam az üzenetet. És ennek köszönhetően megértettem, hogy egy igazi pedagógusnak ezt kell tennie. Emlékszik erre az epizódra, tanár úr?
- Emlékszem az ellopott órára, és amikor mindenki zsebében keresgéltem. De nem emlékeztem rád, mert én is lehunytam a szemem, miközben a zsebekbe nyúltam. Ez a tisztesség lényege.
'Ha a hiba kijavításához meg kell alázni, akkor nem tudsz tanítani.'
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
