'Beugrottam az Olympia előadásába, a Madách Színházban. Volt rajtam egy fehér bársony ruha, és Feri meglátott hátulról. Onnantól kezdve udvarolt. De hát én férjes asszony voltam, de aztán elváltam.
– Úgy tudom, hogy Bessenyei Ferenchez nem ment hozzá.
– Nem, és nem is laktunk együtt, 14 kilométerre laktunk egymástól. De nagy kapcsolat, igen komoly érzelem alakult ki közöttünk, aminek aztán vége lett egy idő után. Én felnőttem, és felnőttként kiléptem a kapcsolatból, amit Feri meglehetősen nehezen viselt el. … Nem akartam őt regulázni, nem akartam, hogy megváltozzon. Én nőttem föl, én igényeltem többet egy kapcsolatban. Amiről ő azt gondolta, hogy rengeteg, nekem az kevés lett. Ő tulajdonképpen a szerelembe volt világéletében szerelmes. Mindig azt szerette egy nőben, amit ő elképzel róla. Én pedig azt szerettem, ha engem szeretnek. Zseniális ember, de önmagán kívül nem nagyon érdekli más. A világ is úgy érdekli, ahogy ő megéli. …
Amikor udvarolni kezdett nekem, úgy féltem tőle, mint a tűztől. Gyalog jártam haza, nem messze laktam a Madách Színháztól, és ha meghallottam a bőrkabátja suhogását, a frász kerülgetett. Számomra ő egy bácsi volt. Aztán olyan szinten árasztott el a szerelmével, hogy elvarázsolódtam, és én is meggyulladtam. El is váltam. Nem vagyok egy csalós lány, nem tudok párhuzamos kapcsolatokban élni, tehát az első házasságom tönkrement. … Én fiatal, kezdő, nagyon sérülékeny ember voltam. Nekem ő rengeteg volt. Vele nem lehetett flörtölni, ami különben sem az én stílusom. Én vagy igent mondok és akkor megyek, vagy nemet mondok.Elhalmozott a szeretetével, a virágaival, a leveleivel. Amikor pedig szakítottam vele, akkor a fenyegető cédulák ott voltak a kocsimon, hogy csak azt ne hidd, hogy megúsztad.'
Forrás: Bóta Gábor: Bessenyei
