Hozzávalók:

  • 1 kg liszt,
  • 6 dkg élesztő,
  • 1 teáskanál só,
  • 1 evőkanál cukor,
  • 3 evőkanál sertészsír,
  • 6 dl tej.

A töltelékhez:

  • 2 kg savanyú káposzta (de dinsztelt édes káposzta is lehet, ha azt jobban szereted)
  • 50 dkg darált sertéspörkölt,
  • 4 evőkanál cukor,
  • 2 dl étolaj.

 

Két deci langyos tejbe apró darabokban belemorzsoljuk az élesztőt, adunk hozzá egy evőkanál cukrot, megszórjuk egy evőkanál liszttel, és hagyjuk megkelni.

A többi lisztet dagasztótálba borítjuk, teszünk bele három evőkanál zsírt, egy teáskanál sót, és a felfuttatott élesztőt. Apránként annyi tejjel dagasztjuk ki, hogy megfelelő állagú kelt tészta alapot kapjunk.

Letakarjuk, és langyos helyen egy órát kelni hagyjuk.

A savanyú káposztát, ha szükséges, egyszer átmossuk, kinyomjuk a vízből és kisebb darabokra vágjuk. Egy lábasba egy deci étolajat hevítünk, ráborítjuk a káposztát, és néha átkeverve, fedő alatt megpároljuk. Felét kivesszük a pörköltes lángoshoz, a többiben négy evőkanál cukrot megkaramellizálunk.

A megkelt tésztát négyfelé választjuk. Kettőt pörkölttel, kettőt édes káposztával fogunk tölteni.

A bucikat egyenként kisodorjuk, nagyobb téglalapokra felvágjuk. Ezek egyik végébe sós káposztát halmozunk, majd mindegyikre teszünk egy evőkanálnyi pörköltet. Ráhajtjuk a tészta másik felét, széleit összenyomkodjuk, és félretesszük, hogy még egy kicsit keljen.

A másikat ugyanilyen módszerrel, de cukros káposztával töltjük.

A lángosokat egyenként óvatosan megsodorjuk és serpenyőben, mindössze két evőkanál olajon mindkét oldalukon megsütjük. Idő közben a tetejét is átkenjük olajjal, hogy a fordítás után az is szép piros legyen. Ízőrzők

Tipp:

Ha nem akarsz a töltéssel bajlódni, keverd közvetlenül a lángostésztába a káposztát. Így nem lesz olyan karakteres káposztás íze, de biztosan ízleni fog!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!