Miután a felesége küldött neki egy nyugtalanító üzenetet, a férfi érezte, hogy valami nincs rendben, és folyamatosan hívogatta a nőt, de nem kapott választ. Végül egy idegen vette fel a telefont, és beigazolta a legnagyobb félelmét. Miközben a nő kritikus állapotban volt, a férje végig imádkozott érte, és azt mondta, Isten egy ponton válaszolt a könyörgésére, biztosítva őt arról, hogy meggyógyítja a feleségét.

2018. július 18-án, egy forró nyári napon, a texasi Argyle-ban élő Gerald Gustin nyugtalanító üzenetet kapott a feleségétől, Kimtől. Az üzenetben ez állt:

'Nem érzem jól magamat. Hazamegyek.'

Bár fogalma sem volt róla, mi történhetett, Gerald azonnal érezte, hogy baj van, és hívogatni kezdte a feleségét, de a nő nem vette fel a telefont.

Végül, a sokadik hívásra valaki válaszolt, de nem a felesége hangja szólalt meg a vonalban, és az idegen borzalmas hírt közölt a férfival: a felesége balesetet szenvedett, és éppen megpróbálták újraéleszteni.

Gerald később megtudta, hogy Kim elvesztette az eszméletét vezetés közben, és nekiment az útszélén futó korlátnak. Az a személy, aki végül felvette a telefont, egy ápoló volt, aki megállt, hogy segítsen a bajba jutott nőnek.

Kimet egy közeli kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy szívleállást szenvedett. Gerald azonnal elindult, és közben kétségbeesetten imádkozott, hogy minden rendben legyen.

 

Amikor megérkezett a kórházba, az orvosok közölték vele, hogy Kimnek 28 percen át nem volt szívverése, válságos állapotban van, és a szervei nem reagálnak. Gerald azonban nem tudta elfogadni, hogy a felesége talán nem éli túl az éjszakát. Hívő ember lévén az imába kapaszkodott, és egy csodában reménykedett, mert tudta, hogy Isten számára semmi sem lehetetlen.

Gerald imái meghallgatásra találtak, a felesége túlélte az éjszakát, de ezzel még nem volt teljesen túl a veszélyen, ezért a férfi tovább imádkozott, és azt mondta, Isten válaszolt neki:

Csodát teszek. Válaszolok az imádra. Ha pedig Isten azt mondja, hogy ez fog történni, nem számít, mit mondanak az emberek. Ez fog történni. Csak bele kell kapaszkodnod ebbe -  mondta a férfi.

A következő napokban Kim állapota javulni kezdett, az orvosok végül lekapcsolhatták őt a lélegeztető gépről, és magához tért a kómából. Bár eleinte nem tudott beszélni, a családját már az is megnyugtatta, hogy magához tért. A baleset július 18-án történt, és augusztus 4-én, csaknem három és fél hét után hazamehetett a kórházból.

Kimet ugyanúgy lenyűgözte csodálatos gyógyulása, mint a férjét, és elkezdte teljesen más megvilágításban látni a dolgokat. A rehabilitációval töltött hetekben, miközben megpróbálta visszanyerni az erejét, sokat gondolkodott a történteken, rendkívül hálás volt azért az áldásért, amit kapott, és azt mondta, egyetlen percre sem veszi magától értetődőnek az életet.

'Hálás vagyok azért, hogy a férjem és a gyerekeim láthatták Isten munkáját, és láthatták azokat a csodákat, amelyeket sok ember nem láthat' - tette hozzá.

De Gerald is igazi csodaként értékelte a történteket. 'Kim a feltámadás élő bizonyítéka. Nap, mint nap láthatjuk. Feltámadt testben él' - mondta.

2020. július 11-én Kim a családjával együtt ünnepelte meg csodálatos gyógyulásának második évfordulóját. Ez alkalomból megosztott egy megható bejegyzést a Facebookon.

'Két év telt el a szívleállásom, agyvérzésem és halálom óta! Ma azt ünneplem, hogy élek, ugyanakkor Isten üdvözítő kegyelmét és irántam érzett szeretetét. Még mindig ámulatban vagyok. Hosszú volt az út, de Isten, a családom és a barátaim minden lépésnél ott voltak mellettem.'

Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!