Óriási jelentősége lehet a felfedezésnek.

Az “őrült tudósnak” nevezett Anatolij Brouchkov egy 3,5 millió éves baktériumot adott be magának azt állítva, hogy az lehet az “örök élet” kulcsa.

Brouchkov a forradalmi jelentőségű sejteket a szibériai fagyott altalajban találta, amit beinjekciózott magának, és állítása szerint azóta erősebb és egészségesebb, mint valaha.

A szibériai fagyott talajban talált sejtek hihetetlen szintű életerővel és nagy ellenálló képességgel rendelkeznek a környezeti tényezőkkel szemben. Állatkísérletek azt mutatták, hogy ezek a sejtek lényegesen fokozzák a fizikai aktivitást, és erősítik az immunrendszert.

Anatolij Broushkov professzor, a Moszkvai Állami Egyetem Geokriológiai Tanszékének vezetője az orosz média szerint már több mint két éve nem betegedett meg, mióta elkezdett kísérletezni önmagán. A 3,5 millió éves Bacillus F-ről úgy gondolják, hogy kulcsfontosságú alkotóeleme lehet az emberi élet meghosszabbítására tett kísérleteknek. Az orosz kutatóknak sikerült megfejteniük a baktérium DNS-ét, és jelenleg egereken és emberi sejteken tesztelik a hatását. Broushkov azonban úgy döntött, hogy önmagán teszteli, de vajon milyen eredménnyel? A szervezete egészségesebb és ellenállóbb, mint korábban

.

 

Mi teszi ezt a baktériumot olyan különlegessé? A tudósok által Bacillus F-nek keresztelt baktériumnak sikerült túlélnie több millió évet Szibériában, az egyik legszélsőségesebb helyen a Földön. “Elkezdtem hosszabb ideig dolgozni, és az elmúlt két évben egyszer sem voltam influenzás,” – mondta Broushkov. “Egereken és gyümölcslegyeken végzett sikeres kísérletek után úgy gondoltam, hogy érdekes lenne kipróbálni az inaktivált baktérium kultúrát.” Broushkov professzor úgy véli, hogy a baktérium nyomokban megtalálható a régió vízellátásában is. “A fagyott altalaj felolvad, és úgy gondolom, hogy a baktériumok bekerülnek a környezetbe, a vízbe, így a helyi lakosság, a jakut emberek már régóta megisszák ezeket a sejteket a vízzel, és úgy tűnik, hogy hosszabb ideig élnek, mint néhány más nemzet. Tehát nem jelentett veszélyt számomra.”

A baktériumok nem csak serkentik a növények növekedését, de növelik a fagyállóságukat is. A magvakat 5 Celsius fokon csíráztatták. Eleinte nehéz volt megérteni, hogy mit csinálnak a baktériumok a testben, mondta Broushkov. “Még nem tudjuk pontosan, hogyan működik. Tény, hogy az aszpirinről sem tudjuk pontosan miként hat, mégis használ. Ugyanez igaz itt is: nem értjük a mechanizmust, de látjuk a hatását.” “Talán van néhány mellékhatása, de kell néhány speciális orvosi berendezés, hogy kimutathassuk őket. Természetesen az ilyen kísérleteket egy klinikán kell elvégezni különleges berendezésekkel és statisztikákkal. Akkor már egyértelműen beszélhetünk a hatásáról.” “Ha rájövünk, hogyan marad életben a baktérium, valószínűleg képesek leszünk találni egy olyan eszközt, amellyel meghosszabbíthatjuk a saját életünket,” – mondta Broushkov. A 3,5 millió éves baktérium nem csak az emberi élettartam meghosszabbításában játszhat kulcsszerepet, hanem a termékenység alapvető tényezője is lehet, mondják a tudósok. Miután a Bacillus F-et egereknek adták be, az idősebb nőstények újra képessé váltak a szaporodásra azt követően, hogy elvesztették ezt a képességüket. A baktérium a növényeket is képes gyógyítani.

Dr. Viktor Chernyavsky epidemiológus Jakutszkból a felfedezést “tudományos szenzációnak” nevezte, és mint egy “életelixír a baktérium olyan biológiailag aktív anyagokat termel egész élete során, amely aktiválja a kísérleti állatok immunállapotát.“ Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!