Már régóta ment a találgatás...

Rékasi Karcsira idén rájár a rúd! Hol ellopják a frissen kiültetett virágait, hol meg súlyos motor balesetet szenved...
A baleset után hosszú ideig tartott a rehabilitáció, ezért sem véletlenül aggódtak érte a rajongók! Kiesett a munkából, és ezért anyagi problémái is voltak, de azóta mára újra a színpadon van!

Párjával, Pikali Gerdával pedig bejelentették,hogy össze fognak házasodni!

A napokban a Borsnak nyilatkozott és olyat mondott aminek a rajongói nagyon örülnek:

"A József Attila Színházban már előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a jövőmmel kapcsolatban. A Barátok közt esetében már jeleztem a hadrafoghatóságomat, de még nem kaptam egyértelmű visszajelzést. Elmondtam nekik, hogy újra tudok dolgozni, a többi viszont már csak rajtuk múlik, tőlük függ, mikor térhetek vissza. Egyébként úgy gondolom, ez kicsit bonyolultabb dolog, mint a színház esetében. A gyártásba visszatenni egy figurát és megteremteni a felületet, ahol újra felbukkan, nagyobb munkát jelent" - mondta Rékasi.

Rozgonyi Ádámot, a sorozat kreatív producere erről ezt mondta:
"Amint az egészsége és a teherbírása lehetővé teszi, várjuk vissza. Pontos dátumot még nem tudok mondani, de a visszatérésének története előkészítés alatt van, s már most izgalmas epizódokat ígérhetek a nézőknek. Azt a Bartha Zsoltot hozzuk vissza, akit a néző ismer. Igaz, tapasztalatokkal gazdagodott, hiszen két évig külföldön volt. Remélem, a nézők kíváncsian várják, milyen a régi-új Bartha Zsolt."

Várjuk vissza "Bartha Zsoltot"!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!