Segíteni szeretne ezzel is a sorstársakon.

Mai világukban ahol az internetes celebek, az óriásplakátokról visszaköszönő modellek, és a fitnesz őrültek határozzák meg, hogy mi a jó nekünk, nem könnyű egy embernek egészséges énképet kialakítani, pláne akkor ha könnyen befolyásolható a személyisége.

Steiner Kristóf akit annak idején a zenetévében ismerhetett meg az ország, nyíltan beszél a betegségeiről: egy időben volt bulemiás és anorexiás. Sokan csak úri hóbortnak tartják, de a 21. század egyik népbetegsége lehet a táplálkozási zavar, ami sokszor végzetes kimenetelű. Kristóf nagyon nehezen gyógyult ki ezekből, és így emlékszik vissza azokra az időkre:

'A mai napig azt tartom, hogy az első és legfontosabb segítség számomra az volt a bulimia és az anorexia legyőzésében az pont az volt, hogy vegán lettem. Nagyon sokáig küzdöttem ezzel a dologgal. 19-20 éves voltam, mikor először képbe került, de évekig tartott, hogy felismerjem - ez komoly betegség.

Habár úgy indul, mint egy úri passzió. Az ember először csak túlságosan odafigyel a súlyára, nem is veszi komolyan, de aztán az étkezési zavar válik a legjobb barátjává.

Akkor elkezdtem pszichológushoz és pszichiáterhez járni, gyógyszereket szedtem, aminek az lett az eredménye, hogy társaságban már nem is pislogtam, annyira ki voltam készülve.

Éreztem, hogy ez nem az én utam. A gyógyulásom akkor kezdődött el, mikor elutaztam az édesapámmal Indiába 10 évvel ezelőtt. Láttam azt, hogy az élet milyen elképesztően összetett meg sokszínű, és hogy én milyen szerencsés vagyok. Ellátogattunk egy Teréz anya központba, ahol olyan betegségeket láttam, amit elképzelni sem tudtam

Először a felszínes okok jutottak eszembe. Mikor belecsöppentem a tévézésbe a 2000-es évek elején, a nagyon vékony emberek voltak divatban. De amikor mélyebbre leástam, rájöttem: az, hogy hogyan emésztünk meg dolgokat, az nemcsak az ételre vonatkozik, hanem mindenre, ami körülveszi az embert. Körülöttem akkor nagyon gyorsan beindultak a dolgok, és én úgy éreztem akkor, hogy nem tudom mindezt megemészteni.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!