Egy férfi, aki sikeres lett az életben, nem felejtette el azokat, akik segítettek nekik a nehéz időben.

Xiong Shuihua 55 éves kínai milliomos, nem ezüstkanállal a szájában született. Ez a kínai férfi egy kínai kis faluban, Xiongkeng-ben nőtt fel. Otthonuk szerény volt, egy fából épült kunyhóban éltek, egy sáros kis utcában.

Idővel ez a férfi a kínai ipar gyors fejlődésének köszönhetően nagyon meggazdagodott, és óriásira nőtte ki magát az acéliparban. Azonban soha nem feledkezett meg szülőfalujáról, és az emberekről, akik ott éltek. A sikeres vállalkozó férfi egy zseniális tervet eszelt ki.

Xiong úgy döntött, hogy az egész falut lebontja és minden lakosnak új házat épít. A sáros utcákat leaszfaltozták. Nemsokára 72 család beköltözhetett egy új, luxus apartmanba. De 18 másik családnak, akik gyermekkorában közel álltak hozzá, tágasabb családi otthont épített.

“Több pénzt szereztem, mint amennyit el tudnák költeni. Soha nem szabad elfelejteni azt a helyet, ahol felnőttünk” – mesélte a kínai üzletember. Én csak meg szerettem volna hálálni azoknak az embereknek, akik segítettek nekem, amikor éhező és szegény gyermek voltam.”

És ez még nem a vég! A gazdag üzletember egy ingyenkonyhát is működtet, ahol a falu legszegényebb lakói ingyenesen meleg, finom ételt ehetnek.

Egy kisfiú, aki sikeres lett az életben, nem felejtette el azokat, akik segítettek nekik a nehéz időben. Úgy tűnik, hogy igaz a közmondás: igazán csak az gazdag, akinek arany szíve van!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!